Jól emlékszem, egy meleg nyári éjszakán történt, amikor az égbolt sötétbe burkolózott, egyetlen egy fényforrásom a máglyám volt. A tisztást körülvevő fák közül motoszkálást hallottam. Tudtam mi vár rám.

 

Abban a pillanatban tudtam…

 

 

Nem voltam egyedül, erre az utamra elkísértek.

Csak mint külső szemlélők.

 

A nesz pillanatában dobszót kezdtem hallani, mely egyre hangosabb és hangosabbá vált. Tudtam ki kelti ezeket a mély dobhangokat.

Talán a sámándobhoz tudtam volna hasonlítani a mély ütemeket.

Megdermedten álltam és hallgattam a dobok ütemes ritmusát mikor egy hang is társult a doboláshoz…

 

Ijedten kaptam oda a fejem.

 

Szólni nem tudtam csak megdermedten figyeltem a villódzó vörösesen izzó környezetben csak arra a pontra tudtam koncentrálni ami néha kivillant a máglyarakás mögül másszor elemésztette a pusztító tűz.

Figyeltem, mást nem tudtam. Néztem a hang forrását ami egy mély üvöltő néha sivító hanggá csapott át.

Mintha a zenét követné?

Ebben a pillanatban a hangok játéka egyesült egy tökéletes rituális kántálássá. Nem értettem hol vagyok, azt se miért kerültem ide erre a helyre, de nagyon jól tudtam mi vár rám.  

 

BAMM! BAMM !

Szólt a dob.

 

Kilépet…

 

Mi lehet ez ?

 

Még csak a fejét és két kezét, vagy lehet hogy lábát láttam.

 

BAMM! BAMM ! BAMM!

Testem összerázkódott.

 

A lény kilépet, már teljes alakja látszódott.

Eleinte négykézláb jött ki az erdőből, majd teljesen kiegyenesedett a tűz előtt.

Két méter magas volt sötétbarna aszott bőrét egy fekete palást fedte, fején kapucnit viselt mellét bőrpáncél díszítette és kezét lábát csak az erdő földje borította. Szakadt ruháján itt ott levelek és faágak díszelegtek, olyan volt mint az erdő szülötte lett volna. Lobogott a szélben a palástja, bár én nem éreztem a szelet… Arca az ismeretlenségbe burkolózott.

Továbbra is hallottam a hangot de a lény szája nem mozgott mégis tőle származott.

 

Kiegyenesedve állt előttem és csak nézet, és kántálta az ismeretlen dallamokat.

Szívem egyre hevesebben vert,

 

Bamm BAM bamm BAM…

Éreztem…

 

Nincsen visszaút…

Ma meg kell küzdenünk.

 

Elindult felém, és mintha nem tudtam volna parancsolni testemnek megindultam én is felé.

Úgy 12 méterre lehettünk egymástól. Haladtunk egymás felé mint két párbajra hívott fél.

 

9 , az eget még mindig a sötétség leple fedte.

 

7 , sehol semmi, csak ÉN és Ő.

 

3 , megtorpantunk és csak figyeltük egymást, ki lesz az első aki elsüti a fegyverét és holtan      esik össze. Nem mertem kezdeményezni, reméltem, megoldható ez békés úton is. Megpróbáltam szólni hozzá, de egy hang sem hagyta el a torkom.

Süvítő szél támadt amit már én is éreztem a lángokat vízszintesre simította.

Mint kőszobor úgy álltunk ellen a szélnek. A lényről meg leszakadt a csuha ami rajta volt.

 

Dermedten figyeltem a lény arcát és teljesen emberi arca vonásokat láttam felfedezni benne de nem láttam tisztán, mintha valami kis sötét köd ott ült volna körülötte.

 

Ebben a pillanatban, mintha csak ugrottunk volna az időben egymás vállának feszülve néztünk farkasszemet.

 

Vicsorogtunk egymásra.

Le akartam taszítani a földre, hogy megnyerjem a küzdelmet, valószínű nem csak nekem volt ez a szándékom. Dulakodtunk a lábunk nagy port kavart. Mintha csak egy táncot lejtettünk volna a tűz körül, 

                           egy igen vad táncot.

Egyszer kívülről láttam magunkat egyszer meg a saját szemszögemből.

 

Zuhanás…

Zuhantam lefelé a föld felé a lény rám nehezedve. A lábával egy fura fogással kibillentett az egyensúlyomból és csak zuhantam lefelé.

 

Öhhhkmmp

Nyögtem amint a hátammal megérintettem a földet majd rám nehézkedett. A szorító fájdalom a mellkasomon talán 120kilós súly miatt lehetett. Éreztem a leheletét a nyakamon.

A földön fetrengve egymást dobáltuk hol ÉN hol Ő került a hátára…

Amikor felülre kerültem minden erőmet összeszedve megragadtam a nyakát és megpróbáltam megszorítani. Minden porcikám megfeszült, egy közös ellenségért, nekem dolgoztak.

 

De mind hiába…

A lény ki slisszant a szorításomból, felpattant és megállt. Felpattantam én is és védekező  állást vettem fel.

 

HÁHHÁÁ HÁHHÁÁ!

Elkezdett körbejárni és csak nézett engem, kinevetett és egy mosoly is megjelent az arcán amit már tisztábban láttam. Olyan volt mintha kicsit összébb ment volna és már csak 90 kilogramm lehetett. Csak ment körbe-körbe én meg figyeltem.

 

HÁHHÁÁ!

Ebben a pillanatban nekem ugrott akár csak egy macska ráveti magát a kiszemelt áldozatra.

Ahogy felém repült mondtam, hogy:

NEM! Most NEM!

Nekiugrottam én is és még a levegőben összecsaptunk. Mintha lebegtünk volna olyan sokáig nem értünk földet.

Puffff….

Földet ért egy hát, de ezúttal nem az enyém…

Dulakodásunk nem tudom meddig tartott valójában, de nekem mint egy lassított felvétel, órákon át csak a különféle fogások a fogások után, szorítások és menekülések tarkították.

Egyszer csak felém kerül és megfogott úgy mint én nemrég.

Belenézett a szemembe és szorított. Néztem a szemébe mélyen. Ekkor hirtelen mint a villám felismertem kivel is állok szemben.

Mintha csak egy több ezer oldalas könyvben keresnénk egy mondatot, és végre megtaláljuk.

 

Gyerünk…

 

Ugrás…

 

Mintha valami kiszakadt volna belőlem. Egyszerre csak a lény szemén keresztül láttam magamat, úgy ahogy még soha, láttam a haragot láttam a dühöt és a félelmet egyaránt.

Hallottam a teremtmény gondolatait…

…vagyis inkább a sajátjaimat?

Visszatértem a saját testembe, megfogtam a vállát és figyeltem a szemében a saját arcképem tükrét.

Ekkor már teljesen tisztán láttam az arcot magam előtt és mosoly kezdett az arcomra mászni.

 

 

Elfogadom…

 

 

EL - fogadom

 

 

ELFOG – adom

 

Felegyenesedtünk két lábra, de a szorításból nem engedve mosolyogva…

 

BAMM BAMM!

 

Egy pillanat alatt a szorítás engedni kezdett és az előttem álló teremtmény csak visszamosolygott rám, levette kezét a nyakamról.

Enyhe szellő kerekedett éreztem az arcomon és éreztem a lény arcán is.

A dühöt a félelmet és a haragot egy rég nem látott baráti mosoly váltotta fel miközben az előttem állót a szellő mint egy füstöt szétfújta.

Csak álltam szét tárt kezekkel és élveztem ahogy körbetáncol ez a szürkés füst.

Álltam és még mindig hallottam a dobokat és hangot, de már csak a fejemben belül.

A tűz kialudva parázslott mellettem, Az égbolt még mindig fekete volt.

 

Felnéztem és akkor a felhők is szertefoszlottak…

… Telihold volt

A hold mintha egy színházba lettem volna csak rám világított átadva nekem az energiákat és az áldását. Ritmusosan táncoltam, vagyis inkább csak hajlongtam a z egyre inkább fogyó szürkés füst között.

Nem is szürke volt hanem fehéres árnyalatba ment át inkább ilyen ezüstös színe lehetett.

Éreztem ahogyan átjárja mindenemet és eggyé válik velem.

 

HHhhhhhööööf

 

Mély lélegzetvétel

 

Örülök… örülök, hogy ismét találkoztunk…